Cukorbetegség esetén mikroalgák

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikái szerint a cukorbetegség (diabétesz) a XXI század leggyakoribb anyagcsere-betegsége, amely bár nem fertőző, mégis egyre több és több embert érint. 2007-es adatok szerint a Föld lakosságának 4,3%-ánál, megközelíthetőleg 246 millió betegnél diagnosztizálták a betegséget. Az azóta eltelt 6-7 évben ez a szám dúrva becslések szerint már a 10%-hoz közelít, hiszen szintén a WHO adatai alapján jelenthető ki, hogy minden egyes diagnosztizált cukorbetegre nagyjából jut 1, még fel nem ismert diabéteszes beteg!

Mindenekelőtt azonban érdemes tisztában lennünk azzal, hogy mégis hogyan alakul ki a cukorbetegség!

A sejtek legfőbb energia forrása a glükóz, vagyis a szőlőcukor, melynek egy része az elfogyasztott táplálékból szívódik fel (lebomlik, bejut a véráramba), másik részét pedig a máj állítja elő. A glükóz a sejtekbe a hasnyálmirigyből származó, és a vérben „keringő” inzulin közreműködésével kerül. A folyamat lényegét kiragadva, az inzulin természetes módon képes a vér cukorszintjének a csökkentésére.
Ahogyan lecsökken a vércukorszint, úgy szabadul fel egyre kevesebb inzulin a hasnyálmirigyből.
Kanyarodjunk vissza egy pillanatra a májhoz : A glükóz előállítása mellett a máj a cukor raktározására is képes, és amint lecsökken a vércukorszint, ezek a cukor-raktárak mozgásba lendülnek, normál állapotba hozva a vércukorszintet.

A diabéteszes betegeknél a folyamat zavart szenved, vagyis a cukor nem képes bejutni a sejtekbe, a véráramban marad és egyre csak felhalmozódik. Mindez akkor történhet meg, ha a hasnyálmirigy nem termel elég inzulint (1-es típusú cukorbetegség), avagy a sejtek ellenállóvá válnak az inzulin glükózt bejuttató képességére (2-es típus).

A diabétesz 1-es típusa gyermek -illetve fiatalkorban jelentkezik. Az inzulin vagy teljesen, vagy részben hiányzik a szervezetből, annak köszönhetően, hogy a hasnyálmirigy inzulint termelő sejtjei nem képesek az inzulin előállítására (de fennállhat a veszélye annak is, hogy ezek a sejtek el is pusztultak). Inzulin hiányában a sejtek nem képesek a cukor felvételére, ami egyre csak halmozódik és halmozódik a véráramban.

A sejtek pedig más anyagokat (zsírok és fehérjék) kénytelenek átalakítani tápanyagforrásnak, részben felborítva a szervezet tápanyagegyensúlyát. Az 1-es típusú cukorbetegek külső inzulinbevitelre szorulnak egész életük során! A jellegzetes tünetek közé sorolhatjuk az állandó vizelési ingert, a szomjúságot, fáradékonyságot, a látásromlást, a bőr viszketését, az éhségérzetet illetve utóbbi megléte ellenére bekövetkező fogyást.

A 2-es típus (a cukorbetegek döntő többsége (egyes adatok szerint 91%!) ide sorolható) felnőtt korban alakul ki. A hasnyálmirigy képes ugyan az inzulin termelésére, de ez vagy nem elegendő, vagy pedig mégsem alakul ki megfelelő inzulinhatás. Végeredményképpen a sejtekbe nem jut kellő mennyiségű cukor! Mivel a 2-es típus esetében a beteg szervezetében található inzulin, ezért a vércukorszint sokkal lassabban fog megemelkedni, a tünetek (amelyek lényegében hasonlóak is lehetnek mint az 1-nél, de újabbak is megjelenhetnek, mint pl. a nehezen gyógyuló sebek) pedig akár hosszú ideig is lappanghatnak. Bizonyos rizikófaktorok (elhízás, magas vérnyomás, a családban már volt korábban cukorbeteg) tovább növelhetik a 2-es típusú diabétesz kialakulásának a valószínűsíthetőségét!

A diabétesz, bár együtt jár az életminőség romlásával, kordában tartható betegség. A legfontosabb az, hogy változtatni kell az életmódon, a táplálkozáson, és szigorúan be kell tartani az orvos által javasoltakat. Egy gondosan összeállított étrend a sikeres ’terápia’ alapja!

Az algák is segíthetnek a Curkobetegeknek!

  • Japán tudósok tudományos értekezésükben azt állították, hogy a Spirulina mikroalga 8 héten át történő rendszeres fogyasztása következtében súlyos cukorbetegeknél a vércukorszint értéke az optimálisnak nevezhető tartományhoz közeledett. Egy másik vizsgálat szerint 2 hónapon át, napi 2g mikroalga-adag hatására jelentősen lecsökkent a magas vércukorszint.
    A japánok nem meglepő módon a Spirulinát a cukorbetegség megelőzése végett is fogyasztják!

  • A Chlorella alga önmagában is javíthat az inzulinérzékenységen.

  • A mikroalgák élükön a Spirulinával és a Chlorellával jótékonyan befolyásolják a vércukorszintet.

  • A vitális anyagok egész hadát tartalmazó Imune kapszulák biztosítják a sejtjek tápanyagszükségletét. Alapvetően fontos anyagokat (antioxidánsok, C-vitamin, kálcium stb. ) juttatnak a szervezetbe >>> 3-as hatásfázisukkal (táplálják, védik, tisztítják) jelentősen megtámogatják a sejtek egészségét .

  • A mikroalgák minimális hatással vannak a vércukorszintre, mivel ugyan tartalmaznak szénhidrátokat, némi cukrot is, ám azok könnyen emészhetőek és felszívódóak. Cukorbetegek is élvezhetik a mikroalgák jótékony hatásait!

Wellstar imune alga vásárlás tovább

Imune mikroalga komplex a Wellstartól

Wellstar termékek

Green Gold Imune, 180 db = 13.900 Ft
Green Gold Pur, 180 g = 10.900 Ft
Kineto, 750 ml = 12.900 Ft
tovább a Wellstar termékekhez
ISO 9001 minősített termékek1 munkanapos időgaranciával szállítunk házhoz!

Javasolt Mikroalga Kúrák korosztályoknak

Gyerekeknek Wellstar Imune AlgaGYEREKEKNEK
3 - 14 év között

3 x 1 db / nap
3 kúra évente

Felnőtteknek Wellstar Imune AlgaFELNŐTTEKNEK
14 - 50 év között

3 x 2 db / nap
3 - 4 kúra évente

Időseknek Wellstar Imune Alga50 ÉV FELETT
50 év felett

4 x 2 db / nap
3 - 4 kúra évente

KÚRÁK
ÁLLATOKNAK
ÖSSSZES Alga-KÚRA

Gyakori kérdések az Algákról:

Mit tud a Spirulina alga? Mennyit fogyasszak a mikroalgákból?

Összes ALGA-kérdés és válaszhoz tovább...
Spirulina alga

Fokozd az Immunerősítő hatás immunrendszered teljesítményét Imune alga kapszulával.

Vezesd ki a Méregtelenítés mérgeket, a salakanyagot a testedből Imune alga kapszulával.

Fokozd a szerveid hatékonyságát Mikroalgákkal

Imune alga komplex - 4 mikroalga

Chlorella vulgarisátlag: 13 gramm / 100g

Spirulina platensisátlag: 58 gramm / 100g

Lithotamnium calcareumátlag: 13 gramm / 100g

Haematococcus pluvialisátlag: 1,6 gramm / 100g

Asztaxantinátlag: 84 mg / 100g

Kalciumátlag: 4500 mg / 100g

Olvasson részletesen a Wellstar Imune alga összetevőiről